Debrecen polgármesterének és képviselőinek írt levelet a Magyar Elektromobilitás Egyesület

Magyarországon 2022-ben már számos önkormányzat határozott a zöld rendszámos járművek ingyenes parkolásának megszüntetéséről. Debrecen közgyűlése várhatóan november 17-én dönt az erre vonatkozó előterjesztésről. A Magyar Elektromobilitás Egyesület az alábbi levélben kérte a döntés alapos megfontolását a város polgármesterétől és képviselőitől.

Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Képviselő Úr!

A Magyar Elektromobilitás Egyesület elnökeként minden hazai elektromos autó használó nevében szeretnénk megköszönni, hogy az elmúlt években díjmentes parkolással és ingyenes töltési lehetőséggel segítették a Debrecenben és környékén élőket a fenntartható közlekedésre való átállásban. Debrecen vezetése elsők között ismerte fel az elektromobilitás jelentőségét, és támogatta a Nissan és az E.ON közös töltőtelepítési projektjét, ami nem csak Debrecent tette elérhetővé Budapest felől a villanyautó használók számára, de a környék átjárhatóságát is biztosította.

Sajnálattal értesültünk azonban arról, hogy a héten Debrecen város közgyűlése a zöld rendszámos járműveknek eddig biztosított ingyenes parkolási lehetőség azonnali kivezetését tűzte napirendre.

Tisztelettel kérjük, hogy a szavazás előtt fontolják meg még egyszer ezt a döntést.

A díjmentes parkolás és az ingyenes töltés hosszútávon nem fenntartható. Ezzel mindannyian egyetértünk. Az elektromos autók előbb utóbb többségbe kerülnek az utakon, és egyetlen várostól sem várható el, hogy az autók többségének ingyenes parkolást biztosítson.

Jelenleg Magyarországon nagyjából 60 ezer autón van zöld rendszám. Ez a forgalomban lévő 4 millió személyautónak alig 1,5%-a. A BM adatai alapján a kétmilliós fővárosban regisztrálták az ilyen autók közel felét, amiből az feltételezhető, hogy a fővárosban 1,5%-nál magasabb, Budapesten kívül valószínűleg alacsonyabb az utakon a környezetkímélő járművek aránya.  

Az ingyenes parkolás eredeti célja az volt, hogy az autóhasználókat azonos járműkategórián belül a kisebb helyi kibocsátású jármű választására ösztönözze. Megérte kifizetni az új technológiára a magasabb vételárat, hiszen évek során az alacsonyabb fenntartási költség és a díjmentes parkolás révén az extra beruházás megtérül. A tisztább és halkabb üzemű járművekkel az egész közösség, és a város is nyer. A tisztább levegő nem csak az egészségünk, de az épületek állagmegóvása szempontjából is óriási előny.

Akik kifizették a magasabb vételárat a tisztább üzemű autókra, azok számítottak arra, hogy a parkolási kedvezményt még egy belátható ideig élvezhetik a kisebb helyi károsanyag kibocsátásért cserébe. A kedvezmény hirtelen eltörlésével a számításaik keresztülhúzódnak, ami egy újabb csapás az energiaárak emelkedése mellett. Ráadásul ezen ösztönző megszűnése után kevesebben fogják a tisztább üzemű járműveket választani, így ismét nőhet a városban a súlyosan szennyező járművek aránya.

Az ingyenes parkolás azonnali megszüntetése helyett a Magyar Elektromobilitás Egyesület a kedvezmény fokozatos csökkentésén (pl. éves jogosultság megváltása) keresztül való kiszámítható, esetleg jól mérhető indikátorokhoz kötött hosszabb kivezetését javasolja.

A töltési szolgáltatás fizetőssé tételével a Magyar Elektromobilitás Egyesület teljes mértékig egyetért, hiszen egy megfelelő felhasználóbázissal rendelkező elektromobilitás szolgáltató esetén ez nem csak a város kiadásait csökkenti, de egy értéket képviselő szolgáltatáson keresztül bevételt is termelhet a városnak.

Bízom benne, hogy javaslatunkat megfontolásra érdemesnek találják, és a korábbiakhoz hasonló módon továbbra is támogatják a tisztább és csendesebb városokat eredményező fenntartható közlekedésre való átállást.

Tisztelettel

Németh Ágnes
Elnök

Kapcsolódó cikkek

Válaszok

Hozzászólás a(z) László Kéri bejegyzéshez

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Válasz megszakítása

  1. Ez már elment?
    Ha nem, akkor javasolnék egy apró beszúrást, amivel jobban megindokoljuk, hogy miért lenne ez rossz?
    “Ráadásul ezen ösztönző megszűnése után kevesebben fogják a tisztább üzemű, ***de kompromisszumokat igénylő*** járműveket választani.”

    És ez tényszerűen így van. Amíg nem egy bazi nagy akkus kocsim volt, hanem a pici akkus Leaf, csak azért vállaltam a centizést és a korlátozott fűtést, töltővadászatot a kocsival a városban, mert az ingyenes parkolás miatt egy problémával kevesebb volt. Ha fizetni kellett volna a parkolásért akkor a Priusal megyek a belvárosba, mert azon nem kellett spórolni….(Prius helyére képzeljetek egy 20 éves kormoló dieselt elsődleges autónak 😀 )