Győrben majálisoztak az ELMOB tagok

Elektromajálist rendezett Győrben a KISOSZ háromnapos majálisának második napján, április 30-án vasárnap a Magyar Elektromobilitás Egyesület.

A rendezvényen előadások, színpadi műsorok, kiállítók és játék várták az elektromobilitás iránt érdeklődőket, ezen kívül a majálisok klasszikus szórakoztató elemei, a körhintáktól a kirakodóvásáron keresztül az ugrálóvárakig biztosítottak szórakozási lehetőséget kicsiknek és nagyoknak egyaránt, akinek pedig még ez is kevés volt, a szomszédban lévő állatkeretet is meglátogathatta.

Mintegy száz elektromos jármű (túlnyomó többségük villanyautó) parkolt le a rendezvény területén, közvetlenül a kiállítói standok szomszédságában, így az érdeklődők első kézből, a tulajdonosoktól tájékozódhattak arról, mennyire élvezetes vagy nehézkes manapság elektromos járművekkel közlekedni.

A villanyautós találkozóra előzetesen regisztrált vendégek száma több mint 400 fő volt, nem csak Magyarországról, de Szlovákia és Ausztria területéről is. A látogatóknak köszönhetően számos érdekesség megjelent, újdonságok, például az MG mindhárom modellje, köztük az első Európában kapható elektromos kombi, az MG5, és youngtimerek egyaránt. Utóbbi kategóriát képviselte egy Citroen Saxo electric modell, amely sokakat meglep, ha megtudják, hogy nem átépítésről, hanem gyári modellről van szó. Az átépítéseket egy piros Trabant és egy Simson Schwalbe képviselte.

Tíz órakor az ELMOB elnöke, Németh Ágnes üdvözölte a jelenlévőket, azután a Villanyóra podcast 175. epizódjának élő felvétele következett. Egy rövid gyermekprogram után Zvara Szabolcs tartott interaktív előadást az elektromobilitás jelenéről és jövőjéről. Szabolcs a közönséget kvízjátékra is hívta, a legtöbb kérdésre helyes választ adó játkos jutalma egy TEA. elektromosautó töltésre felhasználható utalvány volt.

Az ebédhez szóló nóta végén Gergely Sándor mutatta be az elektromos hajtásra átépített Trabantját az ELMOB stand előtt, amely hatalmas sikert aratott, nem kevésbé a másik NDK eredetű jármű, az elektromosra átalakított Simson Schwalbe.

Délután két világutazó tartott fényképvetítéssel egybekötött előadást a színpadon, először Nyers Tamás, Teslával Közép-Ázsiába … és vissza címmel, majd Rizmajer László mesélt utazásairól, előadásának címe Rázós kalandok Európában négykeréken.

A 100 pontos challange csapata egész napos pontkereső játékra invitálta a résztvevőket, melyen a legjobb 13 résztvevő értékes ajándékot is nyert, családi szálláslehetőséget, valamint a Gekk-go motors, a TEA., az ABB és a Dressa ajándékait.

A Teapont standján a szolgáltató töltőin eddig megtakarított CO2 mennyiségét tekintve versenyezhettek a felhasználók. A játékba nevezők összesen 3147 kg szén-dioxidtól kímélték meg a Földet, amelyből a nyertes 741,7 kilógramot igazolt le.

Kiállítók, partnerek:

  • 100 pontos challenge
  • ABB
  • Electromotive
  • ÉJOSZ (Épített Járművek Országos Szövetsége)
  • Gekkgo Motors (Super Soco)
  • Groupama tanpálya
  • Jövő Mobilitása Szövetség
  • KölyökKRESZ
  • lakokocsipark.hu
  • Magyar Autóklub
  • NIO Power Europe Kft.
  • NIU OptEnergy Megoldások Kft.
  • Optenergy Kft
  • Tea.
  • Walter Autó Kft. (Cupra Born)
  • XEV YOYO

Kapcsolódó cikkek

Válaszok

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük